Politika és erkölcsi képmutatás

Pogrányi Lovas Miklós írása Gertrude Himmelfarb: Egy nemzet, két kultúra című könyvéről a Látószög blogon.

Mi folyik Amerikában? – kérdezzük magunktól a képernyőre meredve. A Black Lives Matter aktivistái által elkövetett fehérellenes rasszista erőszak, az Antifa vandalizmusa azt a benyomást kelti bennünk, hogy egy katasztrófafilmet nézünk. Nem fér a fejünkbe: hogyan szűnhetett meg a személy- és vagyonbiztonság egyik pillanatról a másikra? Miként lehetséges, hogy a világ elsőszámú szuperhatalma egész városok felett veszíti el a szuverenitását saját területén belül? A rend felbomlása nem spontán folyamat, és pláne nem előzmény nélküli. Gertrude Himmelfarb: Egy nemzet, két kultúra című könyve áttekinti az amerikai moralitás történetét, rámutat a vallás társadalomformáló erejére, és egyúttal leleplezi az Amerikát maga alá temető intézményesült képmutatást is.

Himmelfarb a konzervatív értelmiségi jellegzetes képviselője volt: nem hagyta nyugodni hazája, illetve tágabb környezetének morális állapota. Egész életében arra kereste a választ, miért enyésznek el a társadalom egységét biztosító konvenciók, mi az oka a szabadosság térnyerésének, milyen következményekkel fog járni az erkölcsi züllés. Ami egyénivé teszi őt, az higgadtsága és pozitív szemlélete. Nagy rokonszenvvel fordul az angolszász történelem viktoriánusnak nevezett korszaka felé. És nem pusztán azért, mert az úgymond erényes volt. Hanem azért, mert a megelőző korokhoz képest volt ilyen, tehát nem illeszkedik a pesszimisták által szajkózott, évezredes hanyatlástörténetbe. A zsidó származású szerző nagy érzékenységgel és őszinte rokonszenvvel figyelte az Egyesült Államok népének időről-időre bekövetkező vallási és erkölcsi ébredéseit, melyek elsősorban a protestáns felekezetekhez köthetők. E megújulásokból Amerika történetében négyet különített el.

A 18. század közepén a metodistáknak köszönhetően zajlott le az első nagy ébredés, mely befolyással volt az amerikai nemzeti öntudat kialakulására s így a későbbi függetlenségi háborúra is. Szellemiségét a szigorú kálvinizmus határozta meg. Himmelfarb Tocqueville-re hivatkozva megjegyzi: a vallásosság és a szabadság általában egymás ellenében szoktak hatni, Amerikában azonban ennek épp az ellenkezője figyelhető meg: a kettő összefonódva uralkodik és ez tartja egyensúlyban a társadalmat.

A következő nagy vallási ébredés a polgárháború idejére esett – társadalmi elvei a józanság, a mértékletesség és az oktatás jelentősége volt – állítja Himmelfarb. A vallásos hit ez esetben is morális és populista karakterű volt, és szorosan kötődött a kapitalista ethoszhoz, mely szerint az önfegyelem és az önérdek szükségszerűen együtt jár.

A 19-20. század fordulójának harmadik nagy ébredése azonban különbözött az előző kettőtől: teológiájában modernista, szociális elveiben radikális volt. Ez a hullám bírálta a nagytőkét, és támogatta a munkásegyleteket, a társadalmi reformokat és a kor egyéb haladó ügyeit. A harmadik megújulás a többihez hasonlóan új szektákat hívott életre, melyek mind a lelkészek, mind a laikusok számában felülmúlták a korábbi felekezeteket. Az új prédikátorokat fanatizmus jellemezte, szellemiségük vállalkozói volt és populista. Ahogy Himmelfarb fogalmaz – „a vallás szabadpiacán kereskedtek”. E stílus, szellemiség, a mai napig jellemzi az Egyesült Államok vallásosságát.

A negyedik vallási ébredés sokat váratott magára. Az USA megvívott és megnyert két világháborút, az országot gyökeresen átalakította a modernizáció két hulláma – egy a húszas évektől, egy pedig a negyvenes évek végétől kezdődően. Kialakult a fogyasztói társadalom és a tőkés társaságok minden korábbinál nagyobb hatalomra tettek szert. Mindeközben a lakosság soha nem látott jólétben él. Az ötvenes évek oktatási reformjai és a széles tömegeket elérő vulgár-pszichológiai irodalom (pl. Kinsey) terjedése kikövezte az útját a hatvanas években elkezdődő szexuális forradalomnak. Ellenhatásként kezdetét vette a negyedik megújulási hullám is, mely ökumenikus jellegű volt. Érintette mind az addigra kialakult protestáns felekezetek, mind a katolikusokat, és a korábbiakhoz hasonlóan új felekezetek burjánzását is eredményezte. E spirituális ellenforradalomból emelkedett ki a keresztény jobboldal, mely egyedülálló fejlemény: megteremtette a politikai kereszténység korszerű formáját civilszervezetekkel, hálózatokkal és lobbicsoportokkal. Tegyük hozzá: ma már látható, ők segítették hatalomba Donald Trumpot 2016-ban, s így Amerika 4 évre levegőhöz jutott a progresszió áradatában.

Ez azonban az amerikai történelemnek csak az egyik olvasta, a nép története. Az amerikai kulturális és médiaelit ettől elszakadva mindig is önálló életet élt, és saját szabályai szerint alakította mind az amerikai tömegkultúrát, mind pedig a politikát. Nekik köszönhetően az USÁ-t egy fajta kettőskultúra jellemzi: a vallásos és konzervatív népet egy képmutató, erkölcstelen, szabados életvitelt folytató elit vezeti. Míg az amerikaiak évszázadokon át azt szokták meg, hogy mindenért keményen meg kell dolgozniuk és döntéseikért a felelősséget saját maguknak kell viselniük, addig van egy vezető réteg, amelyik úgy gondolja, hogy neki mindent lehet. Ez a relativista erkölcs a hatvanas évektől kezdődően már az amerikai társadalom széles tömegeire is hatást gyakorol. A kettős kultúra immáron az egész nemzeten belül jelen van.

„Aki nem tudja, honnan jött, nem tudja, hova megy; mert nem tudja, hogy éppen hol van” –fogalmazott igen találóan Habsburg Ottó. Márpedig az amerikaiak többségének bizonytalan a saját múltjához való viszonya: teljes joggal szégyellik a rabszolgaság „sajátos intézményét”, nem tulajdonítanak kellő jelentőséget az ország európai gyökereinek – hiszen többnyire nem is ismerik azt. Ennek megfelelően az amerikaiak túl sokat remélnek a jövőtől és ez bizonytalanná teszi jelenüket is. Ilyen előzményeket követően 2020 őszén nem maradhatott el a kétségbeesés: a megtervezett káosz közepette az elkeseredett lakosság egy 78 éves, világnézetnélküli embert választott meg a világ legnagyobb hatalmú vezetőjének. Ha meg akarjuk érteni a tengeren túli „színes forradalom” lényegét, nem spórolhatjuk meg a szellemi munkát. Meg kell ismerkednünk a kultúrarombolást megalapozó fontos értelmiségiekkel a francia felvilágosodás ateista vonalától kezdődően Marxig és Engelsig bezárólag. Tanulnunk kell azok munkásságából is, akik kidolgozták a kulturális intézményrendszer elfoglalásának elméletét és gyakorlatát (Antonio Gramsci, Rudi Dutschke). Különösen figyelmet kell szentelni azon szerzőknek, akik a hatalom aláásásának politechnikáját tanítják (Saul Alinsky, Gene Sharp, Szrgya Popovics).

A legfontosabb azonban, hogy megismerjük saját szerzőinket. Azokat, akik otthon érzik magukat a nyugati kultúrában, és nem szégyenkeznek annak értékei miatt. Akik szerint a társadalom alapvető egysége a család, és ragaszkodnak a hagyományos nemi szerepekhez. Paul Johnson, Russell Kirk, Roger Scruton és sok más kiváló szerző mellett most már kéznél van magyar nyelven Gertrude Himmelfarb is!

Gertrude Himmelfarb: Egy nemzet, két kultúra. Közép-és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. 2020.

Irodalom:

Békés Márton: Amerikai neokonzervativizmus. Egy kisiklott ellenforradalom. Budapest, Századvég, 2008.

Egedy Gergely: Konzervatív gondolkodás és politika az Egyesült Államokban. Budapest, Századvég, 2014.

Molnár Tamás: Az értelmiség alkonya. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1996.

Russell Kirk: Amerika brit kultúrája. Budapest, MMA, 2020. (Fordította: Pásztor Péter)

Schmidt Mária (szerk.): Egy vidéki srác a gonosz birodalma ellen. Budapest, XX. Század Intézet, 2011.

Schmidt Mária: Politikailag inkorrekt. Esszék diktatúráról és demokráciáról. Budapest, XX. Század Intézet, 2010.

Schmidt Mária: Nyugaton a helyzet változóban. Budapest, KKETTKK, 2013.

Pogrányi Lovas Miklós: Konzervatív reneszánsz az Egyesült Államokban. Budapest, Századvég, 2016.