A hiányzó Kennedy

A Nyugat alapértékeihez való kötődés. A pragmatikus, békepárti külpolitika iránti elkötelezettség. A nagy nemzeti célokhoz való ragaszkodás. Mit árul el a kortárs progresszív mozgalomról, hogy a 20. század baloldali ikonja ma tőrőlmetszett konzervatívnak számítana? A Mandiner cikke.

Létezik-e bármilyen időszerűsége John F. Kennedy több mint hatvan esztendővel ezelőtti elnökségének? Szerintem igen, s egykori kollégám, Fekete Rajmund – akivel 2010-ben együtt csatlakoztunk a második Orbán-kormány fiatal kormánytisztviselőinek csapatához – helyesen tette, hogy JFK-nek szentelte történészi munkássága első kötetét. Nehéz feladatra vállalkozott, hiszen Kennedyről könyvek légiója jelent meg, nem beszélve a filmekről, köztük Oliver Stone 1991-es klasszikusáról. A világtörténelem egyik legtöbbször feldolgozott életművéről beszélünk – hogyan lehetséges mégis újat mondani róla?

A választ az új mű születésének helye és ideje adja meg. A rendszerváltás előtt aligha jelenhetett meg tárgyilagos életrajz egy antikommunista elnökről, az 1990 utáni időszakban pedig egy magyar Kennedy-biográfiát alighanem a lelkes, ám felületes amerikanizmus dominált volna. Az elmúlt évtizedek közösen, közösségként megélt geopolitikai tapasztalásaira volt szükség ahhoz, hogy Magyarországon – mindenekelőtt a jobboldali, „reakciós” értelmiség által – megszülethessen egy realista, a bármiféle irányú megfelelési kényszert immár nélkülöző történelemszemlélet. Azaz röviden, hiteles Kennedy-életrajz nem születhet akárhol, akármikor. Nálunk 2023-ban igen.

A kötet első felében szerzőnk részletesen bemutatja a Kennedy család felemelkedését, amelyben egyszerre fedezhetők fel a dinasztikus hatalomgyártás és -gyakorlás ősi és időtlen mintázatai, valamint egy új „diszciplína”, a modern politikai marketing és a képernyőalapú tömegmanipuláció megszületése. A Kennedy-sztori háttere nem csak azoknak izgalmas, akik az átlagnál jobban érdeklődnek a politika természete iránt – a klasszikus krimik vagy a romantikus regények kedvelői számára az egész eseménysor legalább annyira szórakoztató. Nekünk, a jövőt fürkésző „elkötelezett szemlélőknek” (Raymond Aron) a JFK-életút huszonegyedik századi tanulságait azonban nem a hatalomba kerülése, inkább a hatalomgyakorlásának módja – ezzel a könyv második fele – tartogatja. Három különbség ugyanis fájóan szembeötlik, ha az amerikai történelem leghíresebb ír katolikusát összevetjük mai utódaival.

Az első a Nyugat alapértékeihez való kötődés. Az Egyesült Államok politikai kultúrája hatvan esztendővel ezelőtt sem emlékeztetett Svájcéra.

Egy olyan alapvető meggyőződésben azonban, mint az antikommunizmus és a szélsőbaloldali eszmék elutasítása, minden komolyan vehető politikai szereplő osztozott. Kevesen tudják, de JFK és Richard Nixon kifejezetten jó személyes kapcsolatának is pontosan ez volt az alapja, és ez alapozta meg Kennedy szimpátiáját a hírhedt republikánus kommunistavadász, Joseph McCarthy iránt is. A második különbség a pragmatikus külpolitika iránti elkötelezettség. Ahogyan azt

– híres beszédein kívül – a kubai rakétaválság virtuóz menedzselése is bizonyította, Kennedy számára sosem volt kérdés, hogy a béke jobb a háborúnál, még Amerikának is.

Végül a harmadik különbség a közös víziókhoz, a nemzeti aspirációhoz való ragaszkodás. A modern demokraták kisebbségek vélt részérdekeinek agresszív képviseletére építik az identitásukat, ezzel szemben Kennedy az amerikai ipar csaknem egészének munkát és küldetést adó Apolloprogram, az egész ország számára dicsőséget hozó holdra szállás meghirdetésével vonult be a történelembe.

Az USA történetének ikonikus baloldali elnöke ma mindezen tekintetben jobboldalinak számítana. Semmi nem árul el ennél többet a progresszív mozgalom morális és intellektuális állapotáról.

Fekete Rajmund: Az amerikai álom (vége) – John F. Kennedy. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, 2023

Forrás: Mandiner
Szerző: Böszörményi-Nagy Gergely