Valahol szabadon olvasni

A kötet egyfajta nemzedéki perspektívát is felkínál azoknak, akik még valamelyik, Magyarországgal határos diktatúrába születtek bele, és a rendszerváltás társadalmi-kulturális tapasztalata, a (magyar–)magyar, és egyéb határok fizikai megnyílása szellemi tájékozódásuk és identitáskeresésük korai szakaszában érte őket, de ezzel a nézőponttal nem szeretnénk egyirányúsítani a 275 oldalas könyv olvasását, hisz a benne foglaltak messze túlmutatnak ezen.

A szótárforma a fragmentáltság és a holisztikusságra való törekvés feszültségét hordozza magában, a szócikkek szükségszerű fragmentáltságának a kötetegész szintjén egységet kell alkotni.

A szerzői szándék az olvasásnak a Voltunk – Vagyunk – Leszünk kronologikus irányát is felkínálja, bár a szótárforma jellegéből adódóan ezt nem feltétlenül kell követnünk. Ugyanakkor a „rendhagyó hazaszótár” a szótárak legfőbb, totalizáló szervező elvét, a betűrend szerinti elrendezést mellőzi, már a tartalomjegyzék átböngészésekor lehetőséget kínálva a befogadónak arra, hogy saját olvasási irányát megteremtse; és/vagy a befogadás során próbálja feltárni a választott sorrendiség szervezőelvét. Erre egyébként a szerző is ad egy lehetséges magyarázatot az Előszóban.

A Voltunk fragmentumai a magán-, irodalom- és társadalomtörténeti múltba egyaránt elkalauzolnak. A szövegek keletkezésének körülményeiről a szerző egy tévéinterjúban elmondta, egy részük eredetileg alkalmi megszólalás volt, ám ezek, „szótárasítva” nem beszélnek ki élesen a szubjektív félmúltat értelmező szövegek közül. Az egész magyarság „közös” Trianon-traumája mellett hadd emeljek ki egy olyan hangsúlyos területet, amellyel a romániai magyarság még adós magának, ez pedig a kommunista rendszer és annak titkosszolgálata kiszolgálóival való szembenézés elmaradása, féloldalassága.

Mindez a Felvidéken is elmaradt, kibeszéletlenül hagyva a rendszerváltás előtti négy évtized nyomasztó örökségének egy területét. 

Lám, egy nem kívánt, nem kedves, mégis létező párhuzam a határon túli magyar közösségek között. Az államhatár érvényesítését a kultúrában egyébként a szerző a fejekben száz év alatt megszilárdult, káros konstrukciónak tartja, a magyar kultúra egysége mellett téve hitet.

A legterjedelmesebb, Vagyunk fejezet reagál napjaink történéseire, a körülöttünk forrongó világra, a koronavírus-világjárványra – mely bizonyos értelemben a könyv szülője is –, a woke-őrületre, az eltörlés kultúrájára, a centrum-periféria kérdésére, az Európai Unióban végbemenő változások folyamatára, és annak mindennapjainkra gyakorolt hatására; a régi kontinens etnikai viszonyait és kulturális térképét átírni kívánó migrációs válságra. E szűkre szabott terjedelemben hadd emeljek ki csupán egy gondolatot az idegen kulturális és egyéb térhódítással kapcsolatban:

– figyelmeztet a szerző.

A Leszünk fejezetben is ott van József Attila, Petőfi Sándor, vagy éppen Ady Endre, a múltat nem „végképp eltörölve”. Itt a szerző magatartási és világlátási stratégiaként az isteni alkotáshoz való visszatérést jelöli meg, nem a túl-, hanem a továbbélés eszközeként.

A kötet bizonyos részei vitairatként is olvashatók, bár arról e sorok írója nem feltétlenül van meggyőződve, hogy a vitához szükséges közös premisszák a mai, megosztott kulturális térben megvannak.

Demeter Szilárd: A valahol szabadsága. Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, Budapest, 2023. 275 o.

Forrás: ma7.sk
Szerző: Kocur László