Szélmalomharc a liberalizmusért – Gerő András utolsó könyvéről

A nemrég elhunyt professzor szenvedélyes apológiát írt a tiszta, klasszikus liberalizmusnak. A mandiner.hu írása.

Az idén januárban elhunyt, nagy tudású történész, Gerő András utolsó könyvével korábbi írásait szintetizáló, de konklúzióiban új gondolat is megfogalmazó munkát tett le az asztalra. Gerő alapvető tétele, hogy a XXI. század elejére sok változata alakult ki a liberalizmusnak. A gazdaságpolitikáról szólva szoktak beszélni „neoliberalizmusról”, a társadalompolitikát illetően „szociálliberalizmusról”, de politikai szótárunkban szerepel „demokratikus liberalizmus” is, és egyesek beszélnek „progresszív liberalizmusról” is.

Ezen felül az Egyesült Államokban (és néha hazánkban is) felbukkannak „libertáriusok”, amelyet Gerő a liberalizmus egy válfajaként azonosít.

A szerző mindezek gyökerénél a „klasszikus liberalizmust” azonosítja, mely jelzőt a későbbi változatoktól és az azokra rakódott terhektől való elválasztás érdekében használ.

Mint a történész jelzi: néhány modern „liberalizmus-verzió” nem csak módosított az alapelveken, de „adott esetben szembe is mentek az eredeti intencióval”.

A magyar liberalizmus feladatokat teljesített be

Gerő úgy látja, hogy a klasszikus liberalizmus az alkotmányosan korlátozott állam és az egyéni szabadságjogok gondolata. A természetjogra épül és az egyéni szabadságjogok megtestesítője. Vallja a parlamentnek felelős kormányzás, a hatalmak elválasztásának és a választójog alapján működő népuralomnak elvét. A reformkorban Gerő szerint elindul a polgári jogegyenlőség érvényesítésének gondolata, noha „minden társadalomban ez a legrögösebb út”. A gondolat magyar meghonosodásának leírásánál leszögezi, hogy Széchenyit például nem is tekinthetjük klasszikus értelemben vett liberálisnak, noha a Stádium 12 pontja közül jó néhány alapvető liberális követeléseket fogalmaz meg. Szintúgy sajátos formaként értelmezi a deáki „jogközpontú liberalizmust”.

A későbbi kritikákkal szemben a szerző megjegyzi, hogy a magyar liberalizmus nem tájidegen, nem „testetlen eszmetörténeti” elem, „hanem feladatokat teljesített be”.

„A magyar szabadság ideája és politikai gyakorlata magyar nemzetet, magyar polgárosodást és magyar civilizációt eredményezett.” Eközben kritikus szavakkal a szerző is él: „A liberalizmus két olyan Gólemet is létrehozott, ami képessé vált arra, hogy teremtőjét megsemmisítse. Az egyik Gólem a nemzet, a másik Gólem a liberális, azaz a szabad versenyes piacgazdaságból adódó társadalmi problematika volt”.

A liberalizmus fontos kérdésekben elveszítette a huszadik századot

Gerő nem tagadja, hogy „a liberalizmus eredendően nem társadalomérzékeny ideológia. A liberalizmuskritika egyik fő eleme az volt és maradt, hogy a szabadelvűség nem elég érzékeny a társadalmi problémákra; inkább jogokban, mintsem szociális kérdésekben fogalmazza meg saját célkitűzéseit.

Ahogy a bírálók ezt aforisztikusan jelezték is: a milliomosnak és a koldusnak egyenlő joga van a híd alatt aludni”. Mindezt a szerző összeköti a modern nemzettudattal, mely a XX. Századra „faji tartalmúvá vált”. „A faji nemzetfogalom is részben a társadalmi problematikára adott egyfajta lehetséges válaszként jelent meg – képviselői nem véletlenül hívták magukat nemzeti szocialistának.”

Mindazonáltal Gerő szerint a liberalizmus nincsen vereségre ítélve. Önkorrekciós lehetőségként említi a harmincas évek Amerikájának példáját, ahol a New Deal „képes volt úgy működni, hogy akár egy trösztellenes, monopóliumellenes, a szakszervezeti igényeket is figyelembe vevő gyakorlat is összeférjen a szabadságcentrikus politikai rendszerrel; azt nem gyengébbé, hanem erősebbé tette”. Viszont ahol a liberalizmus nem tudta meggyökereztetni az általa vallott értékeket, ott vesztes helyzetbe került. Ilyen példa az orosz liberalizmus vagy a weimari köztársaság. „Akárhogy is nézzük, a nácizmus és a bolsevizmus erőteljesen megkérdőjelezte a XIX. századi liberális sikertörténetet. A liberalizmus fontos kérdésekben, fontos térségekben – Európa nyugati felén a század közepéig, Közép- és Kelet-Európában az 1980-as évek végéig – elvesztette a XX. századot.”

A liberalizmus mai hívei számára nem csak érdekes történeti utazás és fejtegetés, de komoly intés is a könyv:
az önkorrekcióra nem képes liberális rendszerek már-már jellegükből fakadóan adnak teret a jobb- és baloldali szélsőségeknek.

Forrás: Mandiner.hu
Szerző: Veszprémy László Bernát