Vitézy, a vagány

A budapesti iskolától a Móricz-adaptaciókon át a Színésznőig. A sokszínű és párviadalokban bővelkedő pálya összegzése nehéz feladat. A Filmvilág írása.

Már éppen ideje volt, hogy róla is könyv szülessék. Ráadásul egy ilyen súlyos mű. 394 oldal mindvégig műnyomó papíron. A szerző Medgyessy Éva sokoldalú író, aki Kamerapárbaj – Vitézy László pályája címen állítja elénk a magyar film- és médiatörténet úgyszintén sokoldalú alakját. Bár Vitézyt sokoldalúnak nevezni, meglehetősen közhelyszerűnek hat. De hát ő tehet róla. Filmrendező, operatőr, stúdióalapító, dokumentarista, szerkesztő, műsorkészítő, és még sok minden más. ő rendezte a Budapesti Iskola két alapfilmjét (Békeidő, Vörös föld) és ő forgatta, igaz, több évtizednyi idő múlva, a Bara Margit életútjának megtöréséről szóló, megszenvedett valóságalapú játékfilmet (A színésznő). Közben tévé-műsorok sokasága, maga által kitalált és menedzselt produkciók: folytonos, megszakítatlan harc az igazmondásért. S ehhez bizony a folyton változó terepű munkalehetőségek között igenis vagánynak kellet lennie egy alkotónak. Darab ideig egymás mellé vezényelt minket a filmgyári sors, egyik filmjének majdnem-dramaturgja voltam, így most elfogulatlanságot kell magamra erőltetnem, hogy a portré-kötetéről méltatást írok.  Később más pályára vezérelt az élet, keveset tudtam róla, s amikor fel-felbukkant egy-egy újabb szerepben, csak csodálkoztam, ezt is tudja, ezt is csinálja. És mindent jól.

Életrajzírójának egyszerre nehéz és könnyű dolga volt. Nehéz, mert Vitézy-leltárt összehozni embertpróbáló feladat. Könnyű, mert egy korábban felvett életút-interjúból dolgozhatott a Kamerapárbaj megírása és összeállítása során. Megnehezítette magának a leckét, mert kétféle szöveget kellett összefésülnie, két beszédmódot szinkronba hoznia. Szerző és alanya így aztán valamiképp négykezest írtak. A kívülálló recenzens, azaz jómagam, nem talál fogást a közös gondolatmeneten, különösen, hogy jószerivel majdnem mindenben egyetértek velük. Kivéve egy jelentéktelennek nem nevezhető vitapontot. A filmtörténész lázadozik bennem, mikor azt olvasom, hogy a Budapesti iskola Az olasz neorealizmus és a francia újhullám mellett a modern filmművészet legjelentősebb irányzata volt. Cseppet sem szeretném kisebbíteni a Dárday, Szalai, Vitézy és mások nevével fémjelzhető magyar törekvés egyetemes filmtörténeti jelentőségét, csakhogy hiányzik a felsorolásból  a magyar új hullám  (Jancsó, Gaál, Kósa, Szabó és a többiek) munkássága. Olyan kánont nem tudok elképzelni, ahol a Sodrásban, az Így jöttem vagy a Tízezer nap nem szerepel a képzeletbeli ranglistán, ahol mondjuk a Jutalomutazás felülüti ezeknek az évtizedekkel korábbi alkotásoknak a jelentőségét. S ez nem véletlen szerzői vagy nyilatkozói felelőtlenség. A kötet más helyén tett megnyilatkozásokból kiolvasható, hogy a magyar új hullám fentebb emlegetett nagy alkotásait Vitézy nem szívleli, mert azok a művek, s elsősorban azok alkotói hittek a nagy kompromisszumban, az ”aki nincs velünk, az ellenünk van” szlogenjében, a hatvanas évek nagy illúziójában – ő pedig nem. Így aztán soha nem volt a pályájának olyan éve, hogy nyugodtan hátra dőlve végezhette volna a feladatát.

Aki párbajt vív a kamerájával, annak tényleg vagánynak kell lennie. Párbajoznia előbb önmagával, hogy a lehető legjobb szakmai megoldásokhoz jusson el. S az igazi párbajt stúdióvezetőkkel, filmfőigazgatókkal, tévé- elnökökkel kellett megvívnia. Aki párbaj vív, nem nyugodhat a babérjain.

A színes és fekete-fehér fotókkal gazdagon illusztrált kötetből csak egy részletesebb filmográfia hiányzik. Van benne viszont egy réges-régi fénykép Vitézy magángyűjteményéből. Tizennyolc évesen, 1958-ban öltönyben, csokornyakkendőben dobol talán egy iskolai bulin. Találó pillanat. Mert dobolt ő később is nekünk: fel nem ismert igazságokat igyekezett közhírré tenni bárhogyan is hívták az éppen regnáló miniszterelnököt vagy pártfőtitkárt.

KÖZÉP ÉS KELET-EURÓPAI TÖRTÉNELEM ÉS KUTATÁSÁÉRT ALAPÍTVÁNY, 2022

Forrás: Filmvilág, LXVI. évfolyam, 03. szám – 2023. március
Szerző: Kelecsényi László