1956 – ˝…Hogy legyen jel˝

Egy bátor férfi járta akkor Budapest utcáit. Fényképezett.
1956 október 23-a és november 11-e között. Hogy legyen jel.
Tanúság – háborúról, tisztaságról, hősökről, vérről. Aztán a jeleket a lélek megint sivárrá lett termeibe kellett zárni.
Több mint száz negatív lapult egy padláson hosszú, beteg évtizedekig, és a férfi meghalt.

S amikor eljött ismét a szabadság, amely oly nagylelkű volt, hogy büntetlenül hagyta a gyilkosokat is, akkor özvegye odaadta a rejtegetett képeket a Történeti Hivatalnak. Csak egy feltételt szabott: sem az ő, sem férje neve nem kerülhet nyilvánosságra. – Mert hátha visszajönnek azok… – mondta, és maga előtt a földet nézte, sokáig.