Megjelent Lánczi András: Politikai megváltás − Lehetséges-e racionális politika? című könyve

„Ahogy a természettel szemben a technológia,

az emberi természettel szemben a politika nyújt megváltást.”

 

A politikafilozófia jogaiba való visszahelyezésére tesz kísérletet legújabb könyvében Lánczi András Széchenyi-díjas filozófus, egyetemi tanár. A kötet a XXI. Század Intézet Új idők sorozatának részeként jelent meg, Békés Márton történész– politológus, az Intézet igazgatójának szerkesztésében.

„A politikai megváltás a modern világ titka. A modern világ pedig az emberi ész korlátlan tevékenységének a színtere. A politikai megváltás az egyik lehetséges útja az értelemkeresésnek. A politikai megváltás az emberi ész által ajánlott megváltás: nem Isten, nem a Természet, hanem az Ész képes megteremteni a megváltás feltételeit” – világítja meg a szerző bevezető gondolataiban a politikai megváltás fogalmának mibenlétét.

Lánczi András szerint „közérdeklődésre ma már csak a konfliktusok, a viták, az összecsapások, a te vagy én párbajok számíthatnak, mivel a politikai hatalom megszerzése lett az egyetlen izgató cél a mai ember életében. Az ember egy olyan virtuális természetet alakított ki mára, amelynek már csak a fizikai fenntartás szempontjából van szüksége a külvilágra, egyébként nem. A Föld megtelt, ezért is kell mindenre politikai megoldást keresni.” Elgondolkodtató soraival egy mind egyéni erkölcsi, mind közösségi értelemben vett hanyatló, saját identitását hasztalanul kereső társadalomra – mégpedig napjaink társadalmára – mutat rá, amelynek tagjai képtelenek az integritásra, hiszen önszántukból tagadják meg annak igényét; az individuum felsőbbsége nevében. Az önazonosság ilyen módon történő hamis értelmezése pedig egyenes úton vezet az elmagányosodás és a végső kiüresedés felé. A modern, nyugati ember világa a nihilizmus civilizációja.

„A kereszténységben a végső megváltás, az örök élet a modern európai életben csupán magánüggyé silányított, szinte megvetett lehetőségként jelenik meg. A nyugati ember önmagára maradt: se Istene, se túlvilági vigasza nincs. Ezt akarja pótolni e világi paradicsomi állapotok ígéretével: ezt egyedül a politikusok tehetik meg, s meg is teszik” – hívja fel a figyelmet Lánczi András, aki a zárszóban az elmagányosodott ember sérülékenységére és a hatalom általi kiszolgáltatottságára is utalást tesz.

„Ha az embernek nincs otthona, akkor ő maga sincs. Legfeljebb fogyasztó, narcisztikus karakterrel bíró félemberi lény, aki számára a másik ember nem is létezik. A modern politika technikai és cinikus: látszólag mindenkit személyesen akar megszólítani, holott az egyén csak a tömegmozgatás része, amit vagy észrevesz, vagy nem. Minden korábbi politikai filozófia valami újat akart kialakítani, hogy így ösztönözze a jobb politikai feltételek megalkotását. Ma egy feladat van: megfékezni az embert, különben fölépített önmítosza, technológiai gondolkodásmódja és intézményi önereje a végén elpusztítja magát az embert, legalábbis mint racionális, a többi élőlény felett álló lényt. A politikai filozófiának enyhítenie kell, nem pedig szítania a feszültséget jelen körülmények között” – vonja le a konzekvenciát Lánczi András, mintegy kijelölve a politikafilozófia feladatát, modern kori küldetését.

A könyv bemutatóját május 8-án, hétfőn 16.00 órakor tartják a Terror Háza Múzeumban.

A kötet megvásárolható a Terror Háza Múzeum webshopjában és a könyvesboltokban.

https://webshop.terrorhaza.hu/hu/termek/politikai-megvaltas/