10 – A PUSKÁS

Megjelent Futaki Attila és Tallai Gábor képregénye a világ legismertebb magyar emberéről, Puskás Ferencről

A magyar történelem egy újabb, izgalmas és lényeges fejezetét feldolgozó képregény kiadására vállalkozott a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány. A legendás magyar Aranycsapat kapitányáról, Puskás Ferencről, „Öcsiről”, a hazai és a nemzetközi futballtörténelem kiemelkedő alakjáról, a legsikeresebb magyarok egyikéről még nem jelent meg olyan képregény, amely ekkora terjedelemben és ilyen részletességgel mutatja be az életét és sportkarrierjét. A kötet nemcsak a világ leghíresebb magyarját mutatja be, hanem azt a szenvedélyes szeretetet is, amely Puskás Öcsivel összefűz bennünket, magyarokat.

Az ellenfelek által rettegett, szurkolói által csodált, 10-es számú mezt viselő játékos neve egyet jelentett a győzelemmel. A mai napig a legnagyobb labdarúgók adóznak elismeréssel Puskás Ferenc játékos- és edzői pályafutása előtt. A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes labdarúgó, több klubcsapat és válogatott edzője, a messze földön híres „Száguldó Őrnagy” technikás játéka ámulatba ejtette korának közönségét és szerencsésnek mondhatta magát, aki élőben látta a pályán.

 

 

Puskás Ferenc, azaz Puskás Öcsi meséje a magyar labdarúgás – és az egész magyar történelem – legszebb története. Igaz mese, mert megtörtént.

Mostantól képregény is megidézi Puskás Ferenc emlékét: a kalandos és megható, csodálatos magasságokba ívelő és tragikus mélységeket egyaránt tartalmazó élettörténetet. A képregény – a műfaj természetéből fakadóan – egyszerre alapul valós eseményeken és az alkotói képzeleten. A szerzők számos olyan vizuális és verbális elemet alkalmaznak, melyek révén az olvasó nem pusztán Puskás Ferenc történetét, hanem életének – hazai és külföldi – korszakjellemzőit is megismerheti. A kötet képi humora, korhű szövegei az egészen fiataloktól az idős korosztályig mindenkinek szórakozást nyújtanak, ismereteket kínálnak és alkalmat arra, hogy ismét felidézzék a magyar futball egyik hőskorát.

 

 

A kötet szerkesztője, Schmidt Mária történészprofesszor így fogalmaz a könyv bevezetőjében: A Puskás… és az egész világ azonnal tudja, kiről van szó. Kiről és miről. Arról, hogy volt egyszer egy zseniális labdarúgó, aki emberek százmillióit kápráztatta el. Tehetsége és zseniális játéka vigasztalást jelentett számunkra a szovjet megszállás, a terror, a kommunista elnyomás időszakában. Fénye akkor kezdett el ragyogni, amikor nekünk éppen befellegzett. Öcsinek végül el kellett menekülnie, nekünk pedig megtiltották, hogy beszéljünk róla. Igen, volt idő, amikor a politika még azt is meg akarta szabni, kit szeressünk, és kit ne, kire nézzünk fel, és kire ne. Mi azonban továbbra is szerettük Öcsit, ahogy ő is visszavágyott hozzánk a távolból. Mert Puskás Ferenc, akit minden kontinensen ismernek, akiről bolygót neveztek el, a világ tetején is az maradt, aki volt: egy huncut mosolyú kispesti srác. Az Öcsi. Ezzel a képregénnyel Puskás Öcsi előtt tisztelgünk. Mert Puskás Ferencet Puskás Öcsi tette naggyá. Megismételhetetlen a pályája, sorsa páratlan sikertörténet.

A szerzőpárosnak ez a második képregénye. Az 1956-os pesti srácok hősies harca előtt fejet hajtó Budapest Angyala után fogtak hozzá a Puskás Öcsiről szóló képregény megalkotásához.

A KÉPREGÉNY BEMUTATÓ ITT MEGTEKINTHETŐ:

Facebook: https://www.facebook.com/watch/live/?v=3436007683166284&ref=watch_permalink

YouTube: https://www.youtube.com/watch?v=pghTmtJKPPk

 

A képregény kapható a Terror Háza Múzeum webshopjában és a könyvesboltokban.

10 – A Puskás